2013. január 22., kedd

4. epizód/ A BeautiBear címlap meghódítása

Szerda reggel lázasan (nem betegen, nyugi :) ) keltem fel. Úgy elszaladt az idő, hogy el is felejtettem, hogy ma mennek el anyáék. Most már nem voltam szomorú, mert nagyon vártam már a következő fotózást. Azt mondta nekem Scarl, hogy amióta modellkedem, nagyon megnyíltam, és bátrabb is vagyok. Lementem anyáékhoz, hogy egy utolsót együtt reggelizzünk. Reggeli közben mindenről tájékoztattak: hol vannak a kulcsot, mit kell csinálni ha kigyullad a ház, és még azt is, hogy időben locsoljam meg a növényeket, ne hogy kiszáradjanak. Ma nem mentem suliba, mivel egész nap pakoltunk. Úgy tervezték anyáék, hogy délután 2-kor mennek el, de ebből inkább délután 5 óra lett.

-Szerbusz kicsim! Nagyon hiányozni fogsz!! Remélem vagy már olyan nagy, hogy vigyázz erre a házra. Ne hanyagold a tanulást, de azért legyen időd a szórakozásra is!!-mondta anya. Most apa következett:
-Tudod, hogy szeretünk kicsim, és ha bármi problémád van, tudod a telefonszámunkat. Pénzt minden héten küldünk, de a fotózáson is kapsz eleget. 3 hét és máris jövünk!!-mondta szomorúan apa, és láttam, hogy egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
-Ne aggódjatok! Megleszek...és ha nem akkor itt van Scarl. nekem.

~Elmentek~ :'( :)

Az ablakból láttam, hogy elhajt a kocsi. Leültem és gondolkodta, mit is kéne csinálnom. Úgy döntöttem felhívom Scarl.-t, hogy jöjjön át, és aludjon nálam. Átjött. 5 perc sem kellett, és máris ideért. Furcsán nézett ki min. 10 megrakott szatyorral.
-Szia!! Te meg mi a fenét hoztál?! Ugye nem party kellékeket? Mert megmondtam, hogy,
-Nyugi, nem!! Csak James hozott új darabokat, és van egy őrületesen jó hírem!!-vágott közbe. Akkora mosoly volt az arcán, mintha csak  pofon nyomták volna 1 kg. milka csokival.
-Mi ez a nagy öröm, ha megtudhatnám??
-Mindjárt el mondom....salalala.....Nah először is ülj le! Most adok egy újságot....de nagyon kérlek szépen, ne ijedj meg!!...
-Oké...de mutasd már...
Azt hittem, megáll a szívverésem...Én és Scarlet a címlapon...
És egész Nagy-Britannia látja ezt az újságot..

-Na mit szólsz hozzá?? Ugye milyen überkirály????-mondta izgatottan.
-Hátt..öhmm...ez...olyan....nem...is..ttuddomm..
-Ugye milyen jó?? BFF-ek a címlapon. És a Princess újság címlapján....*.* Én már el is olvastam a cikket.
-Cikket??
-Igen-igen. Minket neveznek a 'jövőnek'.

Olyan őrülten lapoztam az újságot, mint amikor kapsz valami ajándékot és ki akarod bontani, minél hamarabb. Na én ennél rosszabb voltam. Egy egész oldal rólunk áradozott. Belegondoltam, hogy ez ott kezdődött, hogy nekimentem Jamesnek a folyosón. És máris címlapon vagyok...akkor mi lesz 1 hónap múlva? Az este hátralevő részében csak azt az oldalt bírtuk olvasni, meg persze a szemben lévőt, mivel, hogy az a One Direction-ról szólt. Főleg Harry-ről. Nekem ő jött be legjobban, de Niall-t sem vetettem meg. :) Amikor feleszméltem Scarl kipakolta a ruhákat, mondván, hogy James azt mondta, hogy válogassuk ki melyikek a legjobbak. Egyszerűen nem lehetett választani, annyira jó ruhák voltak.

-Szerinted melyik legyen Scarl??
-Nem tudom, mindegyik olyan cukii.
-Tényleg, mi lenne ha megünnepelnénk a címlapot??-kérdeztem eufórikus hangulatban.
-Liz Scatz bulizni szeretne?? Ezt komolyan mondod?? Ez a fotózkodás teljesen megváltoztatott, de így még jobban tetszel. ;) Holnap tök jó lenne. Megrendezhetem ugye??
-Igen, persze, én ebbe nem annyira vagyok jó. Ez az első partink, úgy hogy csak 30 embert hívjunk meg, okés??
-Oksi! :DD

Kb. Hajnali 4-ig tervezgettük, a bulit, utána bedobtuk a szunyát. Megint Harry-vel álmodtam, de elég zavaros volt az álom. Valami olyasmi volt benne, hogy megcsalom, de ő utána sír és Baby Lux-hoz rohan...XD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése