-Láttad már, hogy rajta vagy a címlapon?
-Úristen olyan gyönyöű vagy. Leszünk barátnők?
-Megcsinálom a házid, csak jelölj be facebookon!
Ilyeneket mondtak nekem. A folyosó mindenki megfordult utánam. Új volt még ez nekem, és furcsa is egyben. Már nagyon vártam az estét, főleg, hogy Scarl. mondta, hogy bemutat nekem majd valakit. Kicsit féltem, hogy megint valami buta ötlettel áll elő, vagy csak bemutat megint egy új kollekciót. Mindenesetre végigszenvedtem az egész délelőttöt. Annyira fárad voltam, hogy egyszer rajzon el is aludtam. Csak arra ébredtem, hogy valaki bökdösi az oldalam. Gabe volt az. Nem annyira szerettem a csajt, de elviseltem:
-Ma este én is elmehet a partidra?? Azt mondták, hogy sokan lesznek, és én is el szeretnék menni, ha nem baj.
-Bocsi, de már megvan, hogy kik jönnek, de majd legközelebb bepótoljuk.-mondtam ásítva.
-Oké...:( -felelte szomorúan.
Délután Scarlal átaludtuk a délutánt, hogy legyen erőnk estére. Be is állítottuk az ébresztőt, hogy ne hogy átaludjuk az eseményeket. Fél 6-kor elkezdtünk készülődni. Scarl volt a sminkes. Olyan sminkeket tud csinálni, mint egy profi...Nekem füstös sminkem volt.A ruhám egy nagyon szép arany csillogós ruha volt, amit rögtön meg is szerettem.
Scarl pedig egy összeállítást választott:
Fekete, csavart ruha, hozzáillő virágos hajráffal, fekete magassarkúval. Mellette egy kis pisis, 9 évesnek éreztem magam. Pedig megnyugtatott, hogy álomszép vagyok...Na ez már tényleg túlzás volt.
~9 óra~
Minden készen állt a vendégek fogadására. Lassan beszállingóztak és tele is lett a ház. Nagyon jól ment a buli. Mindenki bulizott, táncolt, kajált, vagy éppen gratuláltak nekünk a címlap miatt.
-Mindjárt jövök! Csak hozom azt az illetőt.-mondta izgatottan Scarl.
-Oksi. -én addig megittam egy energia italt, mert éreztem hogy kezd kimenni az energia a testemből.
Scarl közeledett nem sokkal azután, hogy teljesen megittam. És akkor megpillantottam Őt. Azt az illetőt. Azt hittem ez életem legszebb pillanata. Csak bámultam az illetőt, és fagyosan álltam. Majd odaért hozzám. Scarl látta, hogy jól választott. Ő tudta, kik jönnek be nekem.
-Szia Dylan vagyok, és te szerintem Liz.-mondta a helyes ismeretlen, de mostmár Dylan.
-Iggenn,, Lizzz vagyookk. Honnan ismerjük egymást??-dadogtam, közben éreztem, hogy elpirulok...
-Mi még nem találkoztunk, én csak Scarl ismerőse vagyok. Jó barátok vagyunk...
-Én most itt is hagylak titeket...szasztok!!-köszönt el gyorsan Scarl.
-Ne...........!-Kiáltottam magamban, nehogy elmenjen és itt hagyjon vele! Mi van ha hülyeséget mondok??
-Szóval, csináljunk valamit??-kérdezte szégyenlősen Dylan. Akkor tudatosult bennem, hogy ő is olyan félénk típus, mint én.
-Nem is tudom...Activity??-kérdeztem.
-Gyertek üvegezünk!! Ti is szálljatok be!-mondta Scarl. Ebben a pillanatban meg tudtam volna ölni, mert TUDTAM, HOGY MIRE KÉSZÜL.
-okéé. -mondtuk egyszerre.
Jó volt a játék, de kiderültek dolgok:
Pont Scarl kérdezett tőlem:
-Szóval Liz Scatz, bejön neked Dylan?
Ekkor nem tudtam mit mondjak. Dylan gyorsan rám nézett, és láttam, hogy egy picit mosolyog...Mit mondhattam volna??
-Jajj, de még csak most ismertem meg...
-De akkor is mondd!!....vagy akkor zálogul kérek egy ruhadarabot.-Mivel, hogy csak az a ruhácska volt rajtam, muszáj volt válaszolnom, vagy akkor ülhetnék itt egy szál fehérneműben világ-szeme látta előtt.
-Hát szerintem elég helyes srác, jó fejnek tűnik. -Ez pontosan elég volt, így is már pirultam, mint a piros alma...
~ 5 perc múlva~
Egy ismeretlen csajszinak, meg nekem jutott jutott a kör. Elég beképzeltnek tűnt. Ekkor utáltam meg igazán.
-Liz, látom, hogy egész este szemeztek Dylan-nel vagy kivel, ezért adok nektek egy merszes feladatot. Gondolkodom...Áhhháá meg is van! Cseréljetek ruhát.
-Öhhmmm okéé...-mondtam még mindig elpirultan.
Bementünk a szobába... Dylan elkezdte levenni a pólóját...mamám...inkább elfordultam, nem bírtam a látványt...annyira jó pasi volt, de nagyon féltem kezdeményezni, mert mivan ha nem kölcsönös??
-Na mi lesz, te nem öltözöl??-Erre megfordultam, és ott állt egy szál gatyában. Azt hittem, hogy kiütnek a nyeregből és a mennyországba kerülök...
-öüööö..jahh...bocssii-i-i-mondtam, mint egy logopédusra szoruló kis 5 éves.
- Jah értem már, forduljak meg, és ne nézzelek.-mondta mosolyogva. Úgy éreztem ő egy picit bátrabb, mint én.
-Készen vagyok!-mondtam, és néztem, hogy Dylan milyen nevetségesen néz ki.
-Ne röhögj!! Te meg úgy nézel ki, mint egy anyamackó.-mondta, és hirtelen felém kapott és a számra egy leheletfinom puszit nyomott.
-Na most már nem fogsz röhögni....-kacagott, majd heves smacizásba kezdtünk...Miután szuszhoz jutottunk, eldöntöttük, hogy lemegyünk.
-Ez volt életem legjobb csókja. Bocsi, ha késlekedtem, de nem tudtam eldönteni, hogy bejövök-e neked, de most már tudom a választ.
-Ezt többször is csinálhatnánk.-Haraptam az ajkamba.
~Lent a nappaliban~
-Miért voltatok olyan sokáig?? Talán nem az amire gondolok??-Kérdezték kuncogva a többiek.
-Áááá nem csak Liz-nek beragadt a cipzára...-hazudott rám mosolyogva Dylan.
-Persze-persze, akkor azért van elkenődve Liz-nek a rúzsa....-Gyanakodott Scarl.
-Csak amikor levettem a ruhám, akkor véletlenül lekentem vele.-Gyorsan próbáltam megcsinálni az elkenődött számat.
~ Hajnali 3 ~
Már mindenki bedobta a szunyát, amikor valaki felébresztett. Dylan volt az.
-Bocsi, kimegyünk sétálni??
-Ühüüm.
~Kint~
-Hátt jó volt amit a hálóban csináltunk...
-Jah igen az volt...
-Bocsi, ha nagyon letámadtalak, csak már annyira tetszettél, hogy nem bírtam visszafogni magam. És komolyan szeretnék valamit kérdezni tőled Liz.
-Igen??- Nagyon-nagyon szeretlek, és azt szeretném, ha a barátnőm lennél.
- Nagyon szívesen, és hogy, tudd én is szeretlek.
Ajkait ajkaimra helyezte, és először lassan, majd utána szenvedélyesen csókolóztunk. Életem legmámorosabb pillanata volt. Úgy éreztem megtaláltam magamnak a herceget. I <3 you Dylan forever!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése